~Chapter 26

*Leon szemszöge*

Másnap reggel álmosan ébredtem, és az első gondolatom az volt, hogy mi lenne, ha felhívnám Violettát. Így is tettem. Rányomtam a zöld gombra, és csörgettem. De csak csöngött, és csöngött. Nem vette fel. Gondoltam biztos alszik, így nem is csörgettem tovább, hanem felöltöztem, és elindultam a stúdióba, ahol már mindenki ott volt. Még táncóra előtt a lányokkal beszélgettem, leginkább Violettáról érdeklődtek, de nem tudtam most nekik konkrét választ adni, mert tegnap óta én sem beszéltem vele. Tánc óra után megpróbálom újra hívni, addigra már biztos felkel. A táncóra viszonylag lazán telt, a tanár úr most nem volt olyan könyörtelen, mint szokott, és a többi óra is így telt. Úgy döntöttem, inkább iskola után hívom fel Violettát, jobb lesz vele úgy beszélni, hogy már túl vagyok az iskolán, és útközben haza beszélgetünk. Még mielőtt elindultam volna haza, kimentem a motor pályára, megnézni a motorom, hogy kész van-e már a javítással. Ahogy haladtam a pálya felé, valamiért rossz érzés tört rám. Nem tudtam, hogy miért, vagy hogy mi az, csak éreztem valami furcsa, és rossz érzést. Próbáltam erről elterelni a gondolatom, és ez sikerült is, mikor megláttam Lara-t, sebes léptekkel felém közeledni. Vicces volt, ahogy ideges arccal, szerszámmal a kezében jön felém. Mikor odaért hozzám, magam sem tudom miért, de mosolyra húztam a szám. Most tényleg. Vicces volt.
-Mi az, mit nevetsz? -kérdezte tök lekezelően, amitől még viccesebb volt.
-Semmit. Mi történt? Úgy flangálsz a szerszámmal, idegbajosan, mintha ezer motor lenne a hátadon.-nevettem ki.
-Ha ha. Mondhatom nagyon vicces vagy. Tudd, hogy épp a te motorodat javítom, és gondoltam ha már jössz, megnézhetnéd hogy alakul.
-Felőlem.
Szóval, igen. Így történt az, hogy úgy éreztem, egy életre megharagudtam Lara-ra, de mégsem. Szóval odaértünk a motoromhoz, és megnéztem. Abban igaza volt, hogy tényleg jól alakult, lassan kész van, és újra fogom tudni használni. Na de ami ezután történt, az nem volt semmi. Felállítottam a motort, néztem jobbról, balról. Egész jónak nézett ki. Lara mellém állt, és dicsekedett, hogy ő mennyire jó szerelő, meg ilyenek. Aztán..hát aztán az történt, amire nem számítottam, és nem is örültem. Lara elém állt, és megkérdezte, miért haragszok rá.
-Miért haragszol rám? Őszintén Leon. Mit tettem? -vágott olyan arcot, mint aki tényleg sajnál bármit is.
-Tudod nagyon jól, mi az oka, ne menjünk ebbe bele.-zártam le a témát.
Mire Lara közelebb jött, és erőszakkal megcsókolt. Magam sem tudom miért, de nem löktem el egyből. Csak mikor feleszméltem, hogy mi történt.
-Miért csináltad ezt? Soha többet nem akarlak látni.
-Ne mondd, hogy nem volt jó, különben nem csókoltál volna vissza. -állt összefont karokkal maga előtt, és bár tudtam, hogy igaza volt, lehetetlennek tartottam, és nagyon haragudtam rá.
-Ez nem igaz. Te tetted erőszakból. Én nem akartam, és soha nem is fogom akarni.-azzal megfordultam és elindultam haza, majd megcsörgettem Violettát, de még mindig nem vette fel, így kezdtem aggódni, ezért felhívtam az apukáját, nem e tud róla valamit, és azt mondta, hogy egy órája beszélt vele, hogy a fiúkkal kimentek a tengerpartra, fürdeni, és szórakozni. De akkor nekem miért nem vette fel? Kezdtem ideges lenni, és írtam neki egy sms-t, amiben ez állt:
"Violetta, nem tudom miért nem veszed fel, de aggódom. Most beszéltem apáddal, és azt mondta egy órája beszéltetek. De én is hívtalak, és hívlak is, de nem veszed fel. Mi történt? Kérlek hívj fel. Szeretlek. Leon."
Majd hazaértem, befeküdtem az ágyba, és álomra csuktam a szemem.

*Violetta szemszöge*

Azt hiszem ez a legszebb napom. Tomas és Rick hihetetlenül nagy meglepetést tervezett számomra.
Tengerpart? Szórakozás? Hihetetlen. Csúcs. Szóval az úgy kezdődött, hogy a srácok látták rajtam, hogy valami nem okés. De legfőképp Tomas. Vagyis ahogy én becézem, Tom. És így jött az az ötlet, hogy elvisznek valahová. És ide jutottam. A csodaszép tengerparta, ahol hullámzik a víz, és nagyon jó idő van, és mindemellett nagyon jó kedvem. Már eleget pancsoltam, szóval visszamentem a napozóágyamhoz, és lefeküdtem. Néztem a telefonom, és láttam, hogy Leon írt sms-t, és vagy ezerszer hívott. Nem tudom miért, de most nem akartam vele beszélni. Talán azért, mert elszomorítana, hogy ilyen távol vagyunk egymástól. Vagy fogalmam sincs, de most túl jó kedvem volt ahhoz, hogy megint szomorú legyek, ezért úgy döntöttem, hogyha este hazaérünk, akkor felhívom. Sóhajtottam egy nagyot, majd magamra tettem a napszemüveget, és pihentem. De csak pár percig. Amíg Tom le nem feküdt a mellettem lévő napozóágyra.
-Micsoda szép kisasszony fekszik mellettem? -kérdezte, miközben a vizes kezéről rám fröcskölte a vizet.
-Ha ha ha. Mondhatom, nagyon szép. -adtam neki vissza.
-Igen az. Szóval egyet értünk.
-Hol maradt Rick?-kérdeztem fürkészve a partot.
-Mi az, már velem nem tudsz egyedül megmaradni? -bökött oldalba, és szép kék szemeivel méregetett.
-Dehogynem, nem azért kérdeztem.-nevettem el magam.
-Ott maradt a haverjaival pancsolni.
-Te miért nem maradtál ott?-mondtam ki a kérdést, amit lehet nem kellett volna.
-Á szóval ennyire zavarlak? Violetta. Most őszintén. Mi a bajod velem? -vörösödött el, és a szeme szikrákat szórt.
-Tom nem úgy értettem. Nem zavarsz. Csak tudni akartam..-mondtam, de azt hiszem ez őt már nem annyira érdekelte.
-Akkor mi a bajod velem? Rick miben jobb mint én? Ő mivel másabb? Jobb? Többet tud? Vagy mi? -azt hiszem megemelte a hangját, és hadonászott a kezeivel, amit én nem tudtam mire vélni.
-Tomas, most mi bajod van? Mert nekem semmi bajom nincs veled. Semmivel sem jobb mint Te. Semmivel, és ti az unokatestvéreim vagytok. Egyikőtöket sem szeretem jobban a másiknál, csak kérdezősködök. Mert tudni szeretnék mindent rólatok, hisz ne felejtsd el, nagyon sokáig tettetek rám.-keltem ki magamból, de mindeközben nagyon sajnáltam Tomot, sosem láttam ilyen szomorúnak.
-Hagyjuk.-fogta meg a törölközőjét, és elment.
Elsétált. Azt hiszem hazament. Én pedig odamentem Rickhez, és megkértem vigyen haza. És ezt elmeséltem neki, mire ő kiakadt.
-Majd én beszélek vele.-dobolt az autó kormányán.
-Mégis miről? Hogy mégsem jöttök velem haza?-szomorodtam el.
-De elmegyünk veled. Ilyet ne is mondj. Csak azt hiszem én tudom mi a baja Tomasnak.
-És mi az? -fürkésztem.
-Semmi olyan.
-Tudni szeretném Rick.
-Nem mondhatom el. -nézett oldalra.
-De miért nem?
-Mert nem. Hidd el, neked is jobb, ha nem mondom el.
És itt abbahagytuk a beszélgetést. Én néztem ki az ablakon, amire ráhajtottam a fejem, Rick pedig vezetett. Egy szót sem szóltunk egymáshoz hazáig, csak gondolkoztam. Hogy mit, és hol rontottam el. Hibásnak éreztem magam. Fájt, hogy megbántottam Tomot, bár nem tudom mivel, de megbántottam, és mindenáron jóvá akartam tenni.



Sziasztok, ne haragudjatok a késésért, nem igazán volt időm sajnos, és amiatt se haragudjatok, hogy kicsit rövid lett a rész, a következő hosszabb lesz, és igyekezni fogok vele.
Remélem még mindig velem tartotok, és olvassátok, jelezzétek kommentbe, hogy jó-e, vagy mi az amin változtatni kellene stb..nagyon örülnék néhány kommentnek!
Jó olvasást!