~Chapter 27

Mikor Rick beállt a kocsival a ház elé, csendben szálltunk ki, és mikor bementünk a lakásba, én egyenesen a szobám felé vettem az irányt.
Lehuppantam az ágyra, és egy nagy sóhaj után még mindig csak gondolkodtam.
Tényleg nem tudom mit, és hol rontottam el. Korai volt idejönnöm? Vagy talán szomorú vagyok, és emiatt? Vagy most mit érzek? Lefeküdtem az ágyra, és fáradtnak éreztem magam. Becsuktam a szemem, és azt hiszem hamar elfogott az álom.

*Rick szemszöge*

Nem. Az nem lehet, amire én gondolok. Az ki van zárva. Tomas? Á, biztos hogy nem. De muszáj vele beszélnem. Muszáj tudnom mindent. Mindig megbíztunk egymásban, és most is szeretnék tudni mindent, ezért nem is gondolkodtam sokáig, megkerestem Tomot, hogy beszéljek vele.
-Tom!-kiáltottam, hátha a közelben van, majd hamarosan lépteket hallottam a nappali felé.
-Igen? Mit akarsz?
-Nézd meg Violetta mit csinál, és ha biztos vagy benne, hogy nem jön le, akkor idejössz, mivel beszélnünk kell.
-Mégis miről?-forgatta a szemét.
-Csak menj, és nézd meg.
-Jól van, megyek.
Nem sok időre rá visszajött.
-Szóval? Miről akarsz velem beszélni?-ült le mellém a kanapéra.
-Violettáról.
-Csak azt ne Rick. 
-Miért is? Elmesélte nekem a mait, mi ütött beléd? Ugye nem az, amire gondolok?-néztem rá komoran, és dühösen.
-Mármint?-fordult el.
-Tudod te azt nagyon jól.
-Nem, nem tudom mire célzol.-tettette magát.
-Te szerelmes vagy Violettába. Igaz?-álltam fel, és dühösen csaptam az öklöm a homlokomhoz, hisz ez sosem történhet meg. Unokatestvérek, ilyen sosem fordulhat elő.
-Mivan? Miről beszélsz? Inkább hagyj békén.-indult el a szobájába, és hiába akartam megállítani nem sikerült.
Szóval igazam van. Mégis igazam van, hisz ismerem Tomast, és tudom mikor milyen. De ez hogy történhetett meg? Szóval ezért nem akart róla beszélni. Most mégis mit kéne tennem? Olyan dühöt éreztem magamban, amit nem tudom, hogy küzdjek le. Mondjam el Violettának? Ha elmondom, már biztos nem fogja akarni, hogy hozzá költözzünk.
Nem, egy darabig még nem mondom el. Majd megteszi Tomas. 

*Tomas szemszöge*
Te jó ég. Miket gondol rólam Rick? A saját unokatestvérembe, Violettába? Na ne.
Az igaz, hogy szeretem, mármint unokatestvérként, és szeretem a társaságát, utálom ha nem tudom hol van, és mi van vele. De ez csak a testvéri féltés. Bár sosem tudom kiverni a fejemből, a kedvességét, az arcát, a modorát, és semmit ami vele kapcsolatos, de ez még nem jelent semmit.

*Violetta szemszöge*

Álmodtam. Szörnyen rosszat. És mikor felébredtem, még meg is lepődtem. Hisz Tom ült az ágyam szélén, mikor majdnem kiabálva felébredtem. Rám hozta a frászt a rémálmom után. Csak feküdtem, és lihegve, mint egy kutya, megpróbáltam felülni.
-Violetta jól vagy?-nézett rám aggódóan.
-Hát te? Mit keresel itt? A frászt hoztad rám.
-Csak hallottam, hogy kiabálsz, így bejöttem, és leültem az ágyadra.-mondta, mintha ez elég hihető lenne.
-Akkor miért nem keltettél fel?
-Állandóan valami Leont magyaráztál.-folytatta a mondókáját.
-Mert vele álmodtam Tom. Szörnyen rosszat, a szerelmemmel.
-Gyere ide.-húzott magához, én a vállára tettem a fejem, miközben ő simogatta a hajam, nekem pedig legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Még mindig haragszol?-kérdezte maga felé fordítva az arcom.
-Nem, Tomas. Nem haragszom.
-Mit álmodtál?-kérdezte aggódva.
-Azt...azt, hogy..-lihegtem.
-Na, nyögd már ki.
-Hogy Leon megcsalt Larával.
-Mégis kicsoda az a Lara?-tettette a meglepődöttséget.
-Hát téged tényleg csak ez érdekel?-háborodtam fel.
-Nem, dehogy.
-Lara a motorszerelő a pályán, ahol Leon motorozik.
-Á, értem. Zseniális.
-Most miért mondod így? Mi van veled?-kérdeztem féltve.
-Semmi, most megyek.-simította meg az arcom majd kiment.
Nem értem mi baja van.
Miért csinálja ezt? Mi történt Tommal, amiről én nem tudok?
Gondolkodtam, de csak addig, amíg meg nem csörrent a telefonom.
Mikor megláttam ki írt, nagyon ideges lettem. És mikor elolvastam, elsírtam magam.
Az sms-ben ez állt:

"Szia Violetta..figyelj. Leont szerintem azt sem zavarná, ha nem jönnél haza. Csak akartam, hogy tudd. Ha annyira szeretne, és annyira érdekelné, akkor ma nem csókolt volna meg. Bocs, de erről tudnod kellett. Leon ma MEGCSÓKOLT. Számíts rá, hogy több is lesz köztünk. Sok sikert, Lara."

Nem akartam hinni a szememnek. Sírva, de azonnal elkezdtem tárcsázni Leont.
-Hát igaz ez?
-Szia szerelmem. Hívtalak de nem vetted fel, aggódtam.
-Válaszolj Leon.-sírtam tovább.
-Micsoda igaz?-csinált úgy, mintha nem tudna semmiről.
-Te megcsókoltad Larat? 
-Violetta. Megmagyarázom..
-Szóval igaz.
Azzal kinyomtam a telefont, leültem az ágyra, és csak sírtam. Kiabáltam Tomnak, hogy jöjjön be, majd mikor meglátott, komoly aggódást láttam rajta.
-Violetta mi a baj?-ölelt magához.
-Há..áá.t..i..g..a..z. -szipogtam el.
-Micsoda igaz?
-Az álmom. Leon megcsalt. -fakadt ki belőlem a még nagyobb sírás.
-Hogy mi? Ugye tudod, hogy szétverem azt a szemetet?-ölelt erősebben, és úgy éreztem halál komolyan gondolta.
-Tomas ne.
-De igen. Amiért ezt tette veled. Gyere bújj ide.-húzott magához, és addig ölelt, amíg meg nem nyugodtam.
Jól esett. Őszintén. Örültem, hogy Tom itt volt velem. Megvárta míg elalszom, és még sokáig beszélgettünk előtte. Úgy éreztem, hogy megért. De azt a fájdalmat, amit Leon okozott, nem tudom mikor fogom tudni megbocsájtani. Talán haza sem megyek csak később...


Sziasztok, hát remélem ez a rész is tetszik! 
Köszönöm az előző résznél a kommenteket, nagyon örültem neki, és várom a továbbiakat is.
Remélem tetszik a rész, jó olvasást kívánok mindenkinek!
Írjatok kommentet, ha tetszett, jöhet hideg-meleg, próbálok jó részeket írni.
Köszönöm, hogy olvassátok♥ 
Sietek a következő résszel!